Oktatás
Az oktatás iskolánkban hasonlóan a hagyományos iskolákhoz féléves rendszerben működik. Minden tanév egy évnyitóval kezdődik aminek a helyszínét és idejét időben kihirdetjük plakátozás illetve az Internet segítségével. Itt az évnyitón van lehetőség az adott szakon az adott tanárhoz jelentkezni. Ott közösen eldöntitek, hogy a héten melyik időpont jó az órára (hetente egy foglalkozás van). Ezt követően kb 4 hónapig történik az oktatás, majd az azt követő hónapban a félévzáró vizsgakoncertekre készülünk. Ha felkészültünk akkor előbb egy főbróbán ezt meg is mutatjuk, majd ha ez is sikerült akkor kiállhatunk a félévzáró koncertre, ami mindig nagyon jól szokott sikerülni:-)). Majd ezt követően elkezdődik a második félév az előbb bemutatott ütemtervvel.
Gitártanszak
Tanárok: Juhos Nándor, Suba Sándor, Zurbó Zoltán, Kozma Norbert, Gyúró Zoltán, Dajka Attila

Stílusok: rock, "tábortűz rock", klasszikus, jazz, blues.
A tanítás minden stílusra nyitott, és a növendékek egyedi igényeit helyezi előtérbe. A technikai alapokon túl (skálák, akkordok, riffek) a kottaolvasás vagy tabulatúra használatán keresztül eljuthatnak az önálló improvizációk kialakításához, illetve, hogy mindenki tudásának megfelelő szinten kezelhesse hangszerét abban a stílusban, amelyet játszani kíván. Lehetőség van a növendékek által hozott zenei anyagok elemzésére, tanulására is.
Oktatóanyagok:
Felszerelés: Peavey, Marshall alaperősítők, kábelek, kottaállványok, magnó, CD lejátszók. Hangszerről mindenkinek gondoskodnia kell (lehet bármilyen egyszerű, használható gitár).
Basszusgitár, bőgő tanszak
Tanár: Szabó Zsolt, Szatmári Gergő

A basszusgitár-tanítás pillérei a blues zene alapjain állnak, az egyszerűbb alapkísérletektől haladva a komolyabb, esetenként improvizációt is tartalmazó darabokig. Nem nélkülözhetőek a skálatanulás, valamint a különböző pengetési technikák megismerései sem, ugyanakkor a kotta, tabulatúra valamint a harmónia jelzések alapján történő játék fokozatosan halad a basszusgitár szóló hangszerként használható játékmód felé. Stílusban a blues mellett a rock mindenféle ágazata, illetve a jazz zene gondolkodásmódja is megismerhető. Természetesen lehetőség van a tanulók által hozott anyag megtanulására is. A 2001-es tanévtől lehetőség nyílik a basszusgitár mellett a bőgő oktatására, tanulására is.
Oktatóanyagok:
Felszerelés: Peavey, Warvick erősítők, kábelek, kottaállvány, magnó, CD lejátszó. Hangszert mindenkinek hoznia kell.
Dobtanszak
Tanárok: Szabó Gergő, Vajda Péter, Kovács Norbert, Tóth Zsolt, Kiss István

Az egyéni órákon túl ezen tanszakon fakultatív alapon heti egy alkalommal (3 óra) csoportos ütőhangszeres órák is vannak. Cél a dobfelszerelésen való játék, illetve ritmusjáték alapjainak és a dobkotta olvasásának elsajátítása. Ezek mellett lehetőség van a különböző stílusokban használatos ritmuskíséretekkel való megismerkedésekre (blues, rock, jazz, funky, latin stb.) egyéni igények szerint is (pl.: két nagydobos technikák). Hozott anyagok tanulására is lehetőség van.
Oktatóanyagok:
Felszerelés: Beverly és Sonor dobok, ritmushangszerek (bongók, csörgők, stb.) kottaállvány, magnó, CD lejátszó.
Billentyűs hangszerek tanszak
Tanár: Tóth Gábor
Az oktatás célja a szintetizátoron való játék megismerése, a hangzás adta lehetőségek kihasználása, megtanulni a hangszer helyét, szerepét a rockzenei használatában. A klasszikus billentyűkezelés, és ettől eltérő jellegzetes modern zenei hangzások megismerése a kottából, akkord jelzésekből való játék kialakítása, tökéletesítése, a stílusok (pop, rock, blues, jazz) által nyújtott különböző játéktechnika lehetőségek megismerése, harmónia, dallam, ritmus, basszus játék koordinálása, illetve az improvizációs készség kialakítása, fejlesztése, mind az oktatás feladatai közé tartozik. Mód van a növendék által hozott anyagok feldolgozására is.
Oktatóanyagok:
Ének tanszak
Tanárok: Tóth Ilona Csilla, Komódi Károly, Gáll Péter, Koroknai Árpád

Az énektanítás alapja a tiszta hangképzés megtanítása. Igyekszünk mindenki hangjának, karakterének megfelelő nehézségű anyagokon, zenéken keresztül fejleszteni az énektudást. Elengedhetetlen a helyes levegővétel, a megfelelő testtartás mellett kiejtés, az énekhang megfelelő energiával való megszólaltatása. Mindenki a saját stílusának megfelelő zenéket, dalokat tanulhat, így a pop, rock, jazz ének technikák mellett akár népzenei képzést is igényelhetnek a növendékek.
Oktatóanyagok: A tanár által ajánlott, személyre kiválasztott anyagok, illetve a tanulók által hozott zenék.
Felszerelés: Shure mikrofon, Torque erősítő, magnó, CD lejátszó, JBL rendszerű énekerősítő.
Blues harmonika tanszak
Tanár: Muszta Attila

Az órákon az aktív szájharmonika gyakorlatok mellett sor kerül a hangszer fokozatos megismerésére, a kottaolvasásra, a különböző hangolású herflik használatára, elsősorban a blues (Chicago és Mississippi blues), de akár a rock és a jazz zenében is. Fontos a megfelelő fújás és levegővételi technikák elsajátítása ahhoz, hogy a zenélési készség a megfelelő szintre fejlődhessen. Az egyszerű dallam vagy akkordikus játékokon túl egyre nagyobb hangsúly kerül az improvizációs technika kialakítására is. Az oktatás folyamán lehetőség van a standard számok tanulása mellett egyéni kérések (kedvelt zenék, előadók) anyagainak elemzésére, megtanulására is.

- Rock Gitáriskola (saját kiadás)
- Play Along Rock I-II., Joe Pass Gitár Iskola
- Modern Method For Guitar
- Troy Stetina: Beginning Metal Lead Guitar
Felszerelés: Peavey, Marshall alaperősítők, kábelek, kottaállványok, magnó, CD lejátszók. Hangszerről mindenkinek gondoskodnia kell (lehet bármilyen egyszerű, használható gitár).
Basszusgitár, bőgő tanszak
Tanár: Szabó Zsolt, Szatmári Gergő

A basszusgitár-tanítás pillérei a blues zene alapjain állnak, az egyszerűbb alapkísérletektől haladva a komolyabb, esetenként improvizációt is tartalmazó darabokig. Nem nélkülözhetőek a skálatanulás, valamint a különböző pengetési technikák megismerései sem, ugyanakkor a kotta, tabulatúra valamint a harmónia jelzések alapján történő játék fokozatosan halad a basszusgitár szóló hangszerként használható játékmód felé. Stílusban a blues mellett a rock mindenféle ágazata, illetve a jazz zene gondolkodásmódja is megismerhető. Természetesen lehetőség van a tanulók által hozott anyag megtanulására is. A 2001-es tanévtől lehetőség nyílik a basszusgitár mellett a bőgő oktatására, tanulására is.
Oktatóanyagok:
- Jaco Pastorius
- Rufus Reid
- Chuck Rainey
- Play Along Rock I-II
- Blues illetve jazz standard-ek
Felszerelés: Peavey, Warvick erősítők, kábelek, kottaállvány, magnó, CD lejátszó. Hangszert mindenkinek hoznia kell.
Dobtanszak
Tanárok: Szabó Gergő, Vajda Péter, Kovács Norbert, Tóth Zsolt, Kiss István

Az egyéni órákon túl ezen tanszakon fakultatív alapon heti egy alkalommal (3 óra) csoportos ütőhangszeres órák is vannak. Cél a dobfelszerelésen való játék, illetve ritmusjáték alapjainak és a dobkotta olvasásának elsajátítása. Ezek mellett lehetőség van a különböző stílusokban használatos ritmuskíséretekkel való megismerkedésekre (blues, rock, jazz, funky, latin stb.) egyéni igények szerint is (pl.: két nagydobos technikák). Hozott anyagok tanulására is lehetőség van.
Oktatóanyagok:
- Nesztor: Ritmusok és jazzdobolás 1-4-ig
- Knauer: Kis dob iskola
- Play Along Rock
- Leonardo: Euro Druming
Felszerelés: Beverly és Sonor dobok, ritmushangszerek (bongók, csörgők, stb.) kottaállvány, magnó, CD lejátszó.
Billentyűs hangszerek tanszak
Tanár: Tóth Gábor
Az oktatás célja a szintetizátoron való játék megismerése, a hangzás adta lehetőségek kihasználása, megtanulni a hangszer helyét, szerepét a rockzenei használatában. A klasszikus billentyűkezelés, és ettől eltérő jellegzetes modern zenei hangzások megismerése a kottából, akkord jelzésekből való játék kialakítása, tökéletesítése, a stílusok (pop, rock, blues, jazz) által nyújtott különböző játéktechnika lehetőségek megismerése, harmónia, dallam, ritmus, basszus játék koordinálása, illetve az improvizációs készség kialakítása, fejlesztése, mind az oktatás feladatai közé tartozik. Mód van a növendék által hozott anyagok feldolgozására is.
Oktatóanyagok:
- Play Along Rock I-II.
- Szintetizátor iskola (saját)
- Christofer Norton: Microstyles
Ének tanszak
Tanárok: Tóth Ilona Csilla, Komódi Károly, Gáll Péter, Koroknai Árpád

Az énektanítás alapja a tiszta hangképzés megtanítása. Igyekszünk mindenki hangjának, karakterének megfelelő nehézségű anyagokon, zenéken keresztül fejleszteni az énektudást. Elengedhetetlen a helyes levegővétel, a megfelelő testtartás mellett kiejtés, az énekhang megfelelő energiával való megszólaltatása. Mindenki a saját stílusának megfelelő zenéket, dalokat tanulhat, így a pop, rock, jazz ének technikák mellett akár népzenei képzést is igényelhetnek a növendékek.
Oktatóanyagok: A tanár által ajánlott, személyre kiválasztott anyagok, illetve a tanulók által hozott zenék.
Felszerelés: Shure mikrofon, Torque erősítő, magnó, CD lejátszó, JBL rendszerű énekerősítő.
Blues harmonika tanszak
Tanár: Muszta Attila

Az órákon az aktív szájharmonika gyakorlatok mellett sor kerül a hangszer fokozatos megismerésére, a kottaolvasásra, a különböző hangolású herflik használatára, elsősorban a blues (Chicago és Mississippi blues), de akár a rock és a jazz zenében is. Fontos a megfelelő fújás és levegővételi technikák elsajátítása ahhoz, hogy a zenélési készség a megfelelő szintre fejlődhessen. Az egyszerű dallam vagy akkordikus játékokon túl egyre nagyobb hangsúly kerül az improvizációs technika kialakítására is. Az oktatás folyamán lehetőség van a standard számok tanulása mellett egyéni kérések (kedvelt zenék, előadók) anyagainak elemzésére, megtanulására is.
Oktatóanyagok:
- Blues harmonika iskola
- A tanár által válogatott felvételek