A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.

Rocksuli, ahol az értékek találkoznak!     Debrecen - Budapest - Cegléd - Marosvásárhely

Rocksuli

A Rocksuli története

A Rocksuli kezdeti törekvései még az 1980-as évek végére nyúlnak vissza. Egy szakmai út során Vincze Béla, egy egyesület elnöke megismerte az ausztriai Dornbirn városában működő JazzSeminar zeneiskolát. Ezután egy együttműködés kezdődött, aminek keretében az ottani tanárok egy kurzust tartottak Debrecenben. Ekkor fogalmazódott meg, hogy nem csak egy előadás lehetne a könnyűzenei képzés Debrecenben, hanem egy rendszeres, már akkor is hiánypótló képzést lehetne elindítani.

Ekkor az 1989/1990-es tanévben három tanár és húsz diák részvételével elindult a Rocksuli első tanéve. Már a kezdetekben kialakult a hagyományos iskolai rendhez való igazodás, két különálló félév alkotott egy tanévet, ahogyan jelenleg is. A Rocksuli névben szereplő suli megnevezés az oktatási forma könnyedségét szimbolizálja.

Külső anyagi támogatás hiányában már az első tanévben is a Rocksuli a diákok által befizetett tandíjakból tartotta fenn magát, fizette a tanárok bérét. A Rocksuli mint szervezet mögött, - úgy, mint a mai napig - a Más-Mozaik Kulturális Egyesület állt. Ez a civil szervezet a mai szóhasználattal a fenntartója a Rocksulinak.

Az 1990-es években a folyamatos költözés és bizonytalanság dominált, de a szakmai munkára már akkor felfigyelt a régió zenei közössége.

Az igazi áttörés a 2000-es évek elején történt, amikor a tanulói létszám átlépte a 200 főt. Ekkortól folyamatos fejlődés figyelhető meg az évek során, jelenleg közel 400 diák választja a Rocksulit csak Debrecenben.

Időközben kialakult az oktatási kultúránk, hiszen olyan oktatási ágazatba fogott bele a Rocksuli, melyet semmilyen központi szabályozás nem felügyel. Nemcsak az oktatási struktúra definiálódott, hanem az is, hogy olyan szociokulturális intézmény vagyunk, amely elsősorban fiatalok szabadidős tevékenységének szervezésére szakosodott és ennek eszközéül a zenét választottuk. Tehát kimondott célunk lett, hogy a diákok ne csak az órára jöjjenek be, hanem minél több időt töltsenek közösségi tereinkben. Ezekből kifolyólag született meg a Rocksuli „definíciója”: közösségi zeneoktatás.

2012-ben egy újabb fejezet kezdődött, a mi oktatási mintánkat alapul véve, Rocksuli nyílt Budapesten, majd Cegléden és 2017 elején, Marosvásárhelyen. Így el lehet mondani, hogy jelenleg több mint 700 diák tanul ebben a közösségi könnyűzene oktatási intézményben négy helyszínen, két országban.

A közösségi nevelés, a közösségi zeneoktatás

A Rocksuli nemcsak egy zenei oktatási forma, hanem egy közösségerősítő, szociokulturális tevékenységcsoport. Nemcsak az a célunk, hogy a tanítási órán szólítsuk meg diákjainkat, hanem, hogy tanítási órán kívül is vegyék igénybe közösségi szolgáltatásainkat. A Rocksuliba az alábbi programokat szervezzük rendszeresen: tanszaki koncertek, társasjáték klubok, képzőművészeti kiállítások, utcazene, jótékonysági koncertek, nyári táborok. A Rocksuli helyszínek kialakításakor törekedünk rá, hogy olyan tereket biztosítsunk, ahol a fiatalok önállóan elkezdenek tevékenykedni.

Önkéntesség

A Rocksuli működését évtizedek óta önkéntesek segítik, nélkülük a mindennapok gördülékenysége nem valósulhatna meg.

Mára már a működésünk teljes létét áthatja az önkéntesen végrehajtott tevékenységek és az önkéntesekkel való együttműködés.

Az önkéntes munka mindig egy új dimenziót nyitott a Rocksuli életében. Jól járt vele a szervezet, mert olyan ötletek kerültek be a mindennapokba, amelyek táplálták ezt a szociokulturális létet. És jól járt vele természetesen az önkéntes is, hiszen megvalósíthatta ötleteit, vállalt feladataival tapasztalatot szerezhetett, megismerhette saját önmagát különböző szituációkon keresztül.

A 2000-es évek tájékán az önkéntes munka kiscsoportokba szerveződve kezdett működni, önálló programokat, koncerteket szervezve. 2009-ben a Rocksuli Önkéntes Klub elnyerte az év Ifjúsági Mintaprojektje díjat.

2011 után a változó oktatási törvények miatt az Iskolai Közösségi Szolgálat bevezetése után számtalan fiatal töltötte és tölti is az előírt kötelező önkéntes munkát. Nagy örömünkre sokan a kötelező órák kigyűjtése után is segítik a Rocksuli munkáját.

Rocksuli táborok

A nyári táborok évtizedes múltra tekintenek vissza a Rocksuli életében. Hagyományosan az összes Rocksuli diákjainak és tanárainak közreműködésével a Zemplén északi csücskében Kékeden rendezzük meg zenei táborainkat. Itt a résztvevők nemcsak egy intenzív zenei kurzuson esnek át, hanem olyan szabadidős-kulturális események részesei, amelyek segítik a társaságban való könnyed alkalmazkodás képességének elsajátításában.

A Budapesten megrendezendő Ovisuli-Rocksuli rocktábor első ízben 2013 nyarán került megrendezésre. Célunk volt, hogy az 5-12 éves korú gyerekeket öt nap alatt megismertessük az általuk választott hangszerekkel, kedvet csináljunk nekik a hangszer-zenetanulás folytatásához, és megtanítsunk nekik alapszinten egy korábban, a tanárok által kiválasztott dalt, és a tábor utolsó napján, egy, a Rocksuli védjegyévé vált záró koncert mini változatának keretén belül, a szülőknek előadják. Eddig öt alkalommal sikerült megszervezni a Rocktábort, táboronként 15-25 fős létszámmal és terveink között szerepel, hogy 2018-tól a 12-16 éves gyerekeknek is indítunk egy TiniRockTábort.

A Rocksuli, mint civil szervezet

A Rocksulit mint szervezetet, civil szerveződések működtetnek. Mivel az alapítók szándéka szerint a suli bárki számára nyitott és a zenei értékek mellett közösségi értékeket is közvetít, jól összehangolható egy egyesület létjogosultságával. Célzott központi támogatás erre a tevékenységformára jelenleg nem létezik, így a Rocksuli a tanulók tandíjából tartja fenn magát.

Rocksuli fontosnak tartja a kapcsolattartást a határon túli magyarsággal, támogatja a magyar nyelvű zenei képzést, és zenész csereprogramot is szervez országhatárokon át.