A Rocksuli böngészés közben is védi adataidat. Olvasd el adatvédelmi tájékoztatónkat! Oldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk a jobb műkődésért!

Rocksuli, ahol az értékek találkoznak!     Debrecen - Budapest - Cegléd - Marosvásárhely

Tóth Zsolt (Debrecen)

5 éves koromban kezdtem zenével foglalkozni a hajdúszoboszlói zeneoviban,ahol eleinte csak énekeltünk és ritmusokat tapsikoltunk.

9 évesen egyszer csak dobütőt ragadtam és emlékszem a Lord együttes, Szemedben a csillagok című nagylemezét tanultam meg először a levegőben dobolni.

Persze akkor még nem sejtettem, hogy létezik lábdob is, így mindent csak kézzel játszottam. Következő szeptemberben már a dobtanszakon találtam magam.
1994-ben felvettek a miskolci Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Angyal Zsuzsa tanárnőtől tanulhattam. Ezek az évek alapvetően meghatározták a zenéhez való hozzáállásomat, igényességemet. Néhány alkalommal Szendőfi Péter is tartott nekünk előadásokat, amely igazi kuriózumnak számított.
Ezt követően a Zeneművészeti Főiskolára jártam Debrecenben, Szabó István irányításával, ahol 2004-ben diplomáztam. Természetesen ezek mellett rengeteget tanultam kedvenc előadóimtól, példaképeimtől, hol élőben, hol a képernyőn keresztül.
2005 óta tanítok a Rocksuliban. Büszke vagyok rá, hogy részese lehetek ennek az egyedülálló közösségnek!
Eddigi zenekaraim a Pit Blues Terriers, All Swing Jazz Quintet, Sun Factory, Acoustic Gallery, Abrakazabra voltak. Utóbbival lehetőségem nyílt számos hazai hírességgel együtt dolgozni, többek között Charlieval, Demjén Ferenccel, Somló Tamással, D. Nagy Lajossal, Tóth Verával, Kovács Katival. Ez a 7 év jelentős időszak volt az életemben.
Jelenleg a PG Csoport együttesben játszom.