Béres Tamás

Béres Tamás dobtanár Budapest

Szia!
Béres Tamás vagyok, 2010-ben kezdtem el dobolni, amikor édesapám váratlanul vásárolt egy elektromos dobot. (Előtte azt sem tudtam, mire való... :)
A hangszer azonnal beszippantott. 2 évig autodidakta módon fejlesztettem magam otthon, majd első tanárom Horváth Péter volt. 2013-ban beiratkoztam a budapesti Rocksuliba. Itt több kiváló tanárhoz jártam (Kovács Norbert, Balázs Tibor) illetve később magánórákat vettem Szendőfi Pétertől és Csányi Zoltántól, akik mára már kollégáimmá váltak. Amire a legbüszkébb vagyok eddigi pályafutásom során, hogy több session megkeresés mellett, állandó beugrósa lehetek a Roy és Ádám trió zenekarnak.
A hozzám jelentkező diákoknak azt az érzést szeretném átadni, amit akkor tapasztaltam, amikor először beléptem az iskola ajtaján. Annyira megfogott a közösség szelleme, hogy elkezdtem önkénteskedni. Ma már velem találkozol először, ha belépsz a suli ajtaján, mert az irodai munkákat is én látom el.
Szeretném, ha rájönnél, hogy miért jó gyakorolni és fejleszteni magad. Ez nem csak a dobolásra igaz, bármi, amit örömmel végzel, azzal kicsit hozzá teszel a többi ember hangulatához. Készülj fel! Mert ha hozzám jelentkezel, elsőként csak ennyit fogok kérdezni: miben segíthetek?
Üdv. A “mindenes”.


 Ismerd meg a Rocksuli további doboktatóit:

Ismerd meg a Rocksuli doboktatási módszerét!