Ötödik tanévét kezdte a Rocksuli, amikor bekapcsolódtam a munkába. Állíthatom, hogy talán csak egy lépéssel tartottam előrébb, mint az akkori diákjaim, de igyekeztem tartani ezt az előnyt.
Akkoriban furcsa helyzet állt elő. Először az akkori zenekarunk (Téglagyári Megálló) tagjai lettek rocksulisok (így én már ott voltam az első vizsgakoncerten is!). Aztán miután kirúgtak életem első zenekarából, azon vettem észre magam, hogy azokkal muzsikálok együtt, akik tanítanak a suliban: Juhos Nándival, Fiák Tibivel. Komódi Karesz vitte akkor az ének-tanszakot, de szeretett volna inkább komolyzenei tanulmányaira koncentrálni, Nándiék meg kapacitáltak, hogy tanítsak. Mivel zenetagozatos általános iskolában és zeneiskolában nőttem fel, és addigra a könnyűzenében is sikerült némi rutint szereznem, gondoltam: egy próbát megér a dolog. Aztán itt ragadtam. Énekelni mindig szerettem. Valahogy úgy alakult, hogy gyermekkoromtól az életem fontos részét képezte a zenével, énekléssel való foglalatoskodás, sohasem éreztem hobbinak. Tanulni meg tanítva lehet a legjobban. A tanítványok mindig hoznak új helyzeteket, feltesznek új kérdéseket, amíg a válaszokon gondolkodok, magam is épülök. Emellett a másik praktikus ok, hogy ennyi tanítvány mellett kevesebbet kell gyakorolnom. Félretéve a tréfát: mindenkinek aki tanít, az a legnagyobb élmény, amikor a tanítványát fejlődni látja. Én is büszkén vigyorgok minden vizsgakoncerten a „vokálsoron”, akármelyik tanítványom is énekel – nekem mind egyformán kedves. Mindtől tudtam eddig én is tanulni. Mint említettem zenetagozaton/zenesulikban nevelkedtem (a többes szám a költözések miatt van).
Általánosban – egyszer összeszámoltam – heti 12-13 órát töltöttem zenével csak az iskolában. A „Bányaiban” Herczeg Mara néni, Kissné Weiser Kati néni és Tóth Ágnes voltak a tanáraim.
Gimnáziumban maradt heti 1, azaz egy óra. Gondolom érezhető a különbség. Gondoltam hogy kellene akkor ezzel külön foglalkoznom, ráadásul egyre jobban érdekelt a könnyűzene. Zaccaria Leó és Kovács Lajos tanár urak zenetörténeti előadásait sosem hagytam volna ki, mellette faltam a jazz-, és a népzenei lemezeket, tehát jutott mindenféle hatásból rendesen. Emellett nemigen találtam olyasvalakit, aki énekesként azt tanította volna, amiket hallottam, és amit csinálni szerettem volna. Így maradt az önképzés rögös útja. Akkoriban azért néha kicsit el voltam kenődve, ha nem úgy énekeltem, ahogy szerettem volna, és senki nem mondta meg, hogyan kellene. Utólag már látom miért kellett ezt így végigjárnom, visszatekintve szerencsésnek érzem magam, mert minden szituáció és feladat akkor ért el, amikor – ha izzadva is – de többnyire meg tudtam oldani őket.
Zenesuliban furulyáztam, majd fuvoláztam – amit nagyon szerettem, és állítólag nem is ment rosszul. A sok költözés viszont derékba törte a fuvolista karrieremet. Furulyázni, fuvolázni csak a magam kedvére szoktam néha, nosztalgia okán. Ami meg az első hangszert illeti: énekesek az első mikrofonukkal vannak úgy talán, mint hangszerrel. Amikor mi muzsikálni kezdtünk, nem lehetett semmi rendes cuccot kapni, illetve csak nagyon sok pénzért, külhonból. Tehát maradt a barkácsolás: csupa összebuherált cuccon próbáltunk, és ilyeneket használtunk sajnos koncerteken is, ennek leginkább az énekesek látták kárát. Így mikor először énekeltem rendes mikrofonba, először is elcsodálkoztam, hogy akkor is lehet hallani mit csinálok, amikor a többiek tolják. Amikor először énekeltem stúdiómikrofonba, egyenesen megszeppentem. Azóta van nekem is rendes mikim, és már talán nem ijedek meg ha énekelni kell – mert már nagylány vagyok.
Eddigi zenekaraim a teljesség igénye nélkül: Téglagyári Megálló, Brooklyn Bridge, Bad Bones, All Swing Jazz Quintett, Yossa és Chilla, Stickmen, és pár olyan formáció, amivel próbáltunk szorgalmasan, de nem nagyon léptünk fel. Vendégként: Bugs, Tomi Szomorú, Ölveti Blues Band, Debrecen Dixiland Band. Jelenlegi zenekaraim: Zakar Trió + 1 fő, Jazz Melon Big Band, Piri & The Rockets, Funky Donots. Nagyon sok olyan zenész van, akivel örömmel együtt játszanék itthon és külföldön is. Énekesek közül hazai kedvenceim: Vinand Gábor és Pocsai Kriszta, az idősebbek közül Bontovics Kati, és Cserháti Zsuzsa. Külföldiek közül természetesen Feribá’ –val (Bobby McFerrin) meg Ella nénivel (Ella Fitzgerald) énekelnék a legszívesebben.
Ismerd meg a Rocksuli további énekoktatóit: