Bota Ákos

Bota Ákos gitártanár Debrecen

Mindig is szerettem a zenét, kiskoromban rengeteg lemezt ismertetett meg velem édesapám.
Zenész ugyan nincs a családban, engem mégis nagyon vonzott a másik oldal, nem csak hallgatni, hanem játszani a talpalávalót, dalokat írni, színpadon állni.
Ehhez persze meg is kell tanulni hangszeren/hangszereken játszani. Nagyon szerettem volna dobolni, de mivel az túl nagy, hangos, drága, stb., kompromisszumként 2006-ban kaptam egy gitárt. Pár év komolytalan "szobagitározás" következett.
2010-ben beiratkoztam a Rocksuliba Zurbó Zolihoz, kb. ekkor kezdődött a tudatos gitár tanulás/gitározás korszaka.

A Rocksulis évek alatt nagyon sok emberrel ismerkedtem meg. Mondhatjuk, hogy a Rocksuli a legmeghatározóbb dolog az életemben.
A legtöbb ismerősömre/barátomra itt tettem szert, itt nőttem fel. (Elég fura most belegondolni :))
2016-ban felkértek gitár tanárnak, egy álmot valóra váltva ezzel.

Időközben (2013) csatlakoztam a Pit of Saronba, szintén egy Rocksulis kapcsolat által. Hegyes Gergő, a suli stúdiótechnika tanára hívott a zenekarba, aki azóta barátom és kollégám. A srácokkal épp a harmadik nagylemezen dolgozunk, túl vagyunk jó pár koncerten, eddig 7 országban játszottunk, valamint tavaly év végén volt lehetőségünk a Főnix csarnokban a Tankcsapda előtt fellépni.
2020-ban magyarországi Schecter endorser lettem, ami szintén óriási megtiszteltetésként ért.

Kedvenc zenei műfajt semmiképp nem tudnék megnevezni. A poptól kezdve, rockon keresztül, a metalcoreig, vagy akár "keményebb" műfajokig meghallgatok bármit, ami tetszik a régi klasszikusoktól, a mai slágerekig. Ha csak egy kedvenc zenekart lehetne felírni, az a Red Hot Chili Peppers lenne.


 Ismerd meg a Rocksuli további gitároktatóit:

Ismerd meg a Rocksuli gitároktatási módszerét!