Elek János

Elek János gitártanár Debrecen

„civil” foglalkozás: vegyész, négy gyermek apukája!

Előző zenekarok, zenész múlt:

Gyerekkoromtól kezdve zenészek vettek körül a család mindkét ágában. Legerősebb hatást anyai nagypapám jelentette, aki – az összes testvéréhez hasonlóan - gyönyörűen hegedült. Sokat foglalkozott velünk, unokákkal, és azt, hogy ez nem volt hatástalan az is mutatja, hogy mindnyájan játszunk valamilyen hangszeren.

Az első gitár, amit a kezembe fogtam keresztapám gitárja volt. Abban, hogy bár balkezes vagyok, jobbos fogással játszok, valószínűleg ez a gitár a „ludas”. 14 évesen kezdtem „komolyabban” gitározni: fél év az általános iskolai gitárszakkörben.

Ezután 16 évesen jött a Rocksuli. Suba Sándornak, első tanáromnak, aki időközben igazi barátommá vált a mai napig nagyon sokat köszönhetek! Ekkor alakult első zenekarom a Guns Mávag, majd rövid idő elteltével a Drinkers, ami 6 évig aktívan üzemelt. Jól ment, sokfelé játszottunk, sokan jártak a koncertekre. Egyszer – mint minden jónak – sajnos ennek is vége lett. Az énekes és a másik gitáros – költözködés miatt - kiváltak a csapatból. A maradék tagokkal megalakult az Ablak-Zsiráf. Volt néhány jó kis fellépésünk, de a banda nem volt hosszú életű.

Ezután egy darabig nem volt különösebben sok kapcsolatom a zenével. Néha, a félévi és év végi koncertek alkalmával különböző átmeneti Rocksulis formációkban felléptem, és nyaranta tanítottam Belgiumban gitározni egy egészségeseket, mozgássérülteket, enyhe értelmi fogyatékosokat és vakokat is foglalkoztató zenei táborban.

1999-ben megalakult a Pakolgép, ami kis névváltoztatás után a mai napig fut Maximus néven. Pokolgép feldolgozásokat játszunk, az első három album legjobb dalaiból válogattunk. Az utóbbi időben kevesebbet játszunk, de a barátság töretlenül összeköt minket, és élvezzük amit csinálunk.

2006-ban alakult a Sinful Passions nevű formáció, amely többnyire instrumentális zenét játszunk két hegedűssel, egy dobossal és egy basszusgitárossal. A zenénkben sok a klasszikus zenei elem, de az alapokat a tempós heavy/power metal riffek adják.

A Rocksuli munkájában valamilyen formában (táborok, koncertek, stb.) gyakorlatilag beiratkozásom óta - 22 éve - részt veszek. Aktívan egy éve tanítok.

Kedvencekek:

Zenekarok: Helloween, Stratovarius, Children of Bodom, Tankcsapda, Manowar, Lord, Nightwish, Scorpions

Zenész: Stevie Vay, Mark Knopfler, Kai Hansen és még sokan mások

Énekes: Klaus Meine, Timo Kotipelto

Szóló: Timo Tolkki mint ember nem annyira szimpatikus, de a szólói állatok. Életem legjobb szólóját egyébként Raymond van het Groenewoud koncerten hallottam Brüsszelben. Egy holland szaxis játszotta. A nevét sajnos nem tudom. Az utolsó szám utolsó 20 másodpercébe tett bele annyi tudást és érzést, hogy sokaknak egy élet kevés lenne mindezt elmondani!

Film: Leon a profi, Star Wars ( a 3 régi epizód), A Gyűrűk Ura

Könyv: Clive Barker – Korbács, Robert Ludlum – Parsifal Mozaik, Dean R. Koontz – A rossz hely

Kaja: birkapörkölt

Pia: sokféle pálinka, tokaji aszú

Az első megvásárolt/átmásolt lemez (kazetta): Scorpions - Tokyo Tapes

Az utolsó megvásárolt lemez: Accept - Stalingrad


 Ismerd meg a Rocksuli további gitároktatóit:

Ismerd meg a Rocksuli gitároktatási módszerét!