Ézsiás János

Ézsiás János gitártanár Debrecen

A zene már egészen gyermekkoromtól elkísért mindig valamilyen formában. Többek közt valószínűleg ennek is köszönhető, hogy zenetagozatos voltam a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában és ennek függvényében kellett valamilyen hangszert választanunk az énekkari és zenei
tevékenységek mellett.

Ez lett a gitár, aminek tanulásával 8 éves korom óta foglalkozom mostanáig aktívan. Ekkor még klasszikus gitárt tanultam első tanáromtól, Bálint Ádámtól. Ezután 14 éves koromban beiratkoztam a Rocksuliba Suba Sándorhoz, akinél elsajátíthattam a blues és rockgitározás alapjait. Ezt követően jó pár évig különböző előadók számainak tanulásával fejlődtem és persze elkezdtünk zenekarokat formálni a haverokkal. Több kisebb formációban szerepeltem, de az első komolyabb sikereket a 2006-ban megalakult Magyarock nevezetű formációval értem el, melyben Szép Gábor barátom volt a másik gitáros, akivel jelenleg is ugyanabban a bandában vagyunk. Itt szereztem rengeteg koncerttapasztalatot, sok motoros-találkozón, fesztiválon és egyéb szórakozóhelyeken léptünk fel országszerte. Emellett 19-20 éves koromban visszatértem a Rocksuliba, ahol Juhos Nándinál jazzt tanultam. A Magyarock 2010-es feloszlása után a Promiseland nevű formációnak voltam a tagja kb. egy évig, majd 2010 tavaszán kértek fel a Stormraizerbe gitárosnak Abuczki Norbert barátom mellé. A Stormraizer a mai napig aktív power –metál banda, számos tagcserén és koncerten vagyunk túl. 2012 nyarán ért a megtiszteltetés, amikor Elek János barátom közvetítésével felkértek a Rocksuliba tanítani.

Szeretem oktatni a zene bármilyen formáját kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Kedvenc stílusaim a blues, rock, heavy-power metál, progresszív és szimfonikus metál, klasszikus és népzenék, valamint a latin-jazz és ezen műfajok különböző keveredése egymással.
Kedvenc együttesek:
Angra, Stratovarius, Iron Maiden, Dr. Sin, Symphony X, Rhapsody, Yngwie J. Malmsteen, Ozzy Osbourne, Andre Matos, Hammerfall, Galneryus, Almah, Shaman, Mark Boals, Ac/Dc, Queen, Hangar, Wintersun, Children of Bodom, Hibria, Avantasia, Megadeth, Helloween, P. Box, Retronome, stb.

Kedvenc gitárosok: Kiko Loureiro, Edu Ardanuy, Rafael Bittencourt, Robert Marcello, Zakk Wylde, Paulo Schroeber, Yingwie J. Malmsteen, Luca Turilli, Michael Romeo, stb.
Klasszikus zenei kedvenceim: J. S. Bach, A. Vivaldi, W. A. Mozart, L. V. Beethoven, Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, stb.

Ézsiás János


 Ismerd meg a Rocksuli további gitároktatóit:

Ismerd meg a Rocksuli gitároktatási módszerét!